EGY BENTLEY IGAZÁN ILLENE HOZZÁM – TÚRI LAJOS LUI

Egy Bentley igazán illene hozzám – Turi Lajos

Túri Lajos, vagy ahogy mindenki ismeri Lui, senkivel össze nem téveszthető hangjával ma már inkább külföldön lép fel: Párizsban, Rómában, Bécsben.

Lui olyan együttessel is fellépett már, ami csak az igazán nagyoknak adatott meg. Ez a Glenn Miller Orchestra, de ismerhetjük őt a Midnight Lady magyar változatának sikerre vivőjeként és nem volt olyan előadás, ahol az Egy zsaru bőréért film címadó dalát ne kellett volna elénekelnie.

– Mikor kaptad meg a jogosítványodat?

1969-ban. Akkor már tizennyolc évesen kerestem annyit, hogy tudtam venni egy használt, halványkék Simca-t. Annyira tellett. Három év múlva megvettem az első VW buszomat, és azóta ilyenekkel járok. Abban át lehetett öltözni a fellépések között, de pihenni is lehetett benne, és a kollégákat is szállíthattam. Két-három évente cseréltem, mert mindig megbízhatónak kellett lennie. A mostani buszom a VW t5 Multivan, egy luxus busz. Olyan karosszék van benne, mintha otthon ülnék a TV előtt. Fantasztikus a hangrendszere nyolc hangszóróval, ami iPod-dal és még videóval is összeköthető, Útközben sokat gyakorlok. Van tempomat, automata váltó, amit átvehetsz kézi váltóként is, a GPS és a kihangosító pedig ma már elengedhetetlen.

– Mit csinálsz útközben?

– Ha kell még zenét is írok és folyamatosan telefonálok a kihangosítóval.

– Hogyan vezetsz?

– Két év múlva ötven éves lesz a jogsim, de még koccanásom sem volt. Régebben gyorsan mentem, de amióta gyerekek vannak, sokkal óvatosabb vagyok, pedig ez egy turbo dízel és mehetne nagyon gyorsan is. A megengedettnél legfeljebb egy-két százalékkal megyek többel. Fiatalon rally versenyeken indultam a Mecsekben és még borultunk is, ami akkor tetszett. Ma már ennek nem örülnék, de volt egy szponzorunk, aki kikalapálta az autót, ha összetört.

– Mi volt a leghosszabb táv, amit egyfolytában levezettél?

– Belgiumba mentem 1400 km-t és nem lehetett megállni. Volt, hogy felléptem Pesten a Moulin Rouge-ban, majd megittam két kávét és elindultam Milánóba énekelni.

– Mi volt a legnagyobb sebességed?

– 180 ezzel a busszal. Vészhelyzet volt, mert késében voltam. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne csak a kocsim, de az agyam is bírja.

– Mi volt a legjobb autó, amiben ültél?

– A 007-es ügynök Austin-ja. Ezzel forgatták a filmet. A vejemé, ő vette meg. Majdnem 200 ezer euró volt. Ez egy régi autó, de a mai napig prímán működik. Megengedte, hogy vezessem.

– Ha külföldre mész, mindenhova a buszoddal jársz?

– Nem, sokszor ülök repülőre. Régebben értem jöttek, és elvittek a szállodába vagy a próbákra, de ma már megmondják, hogy hol vehetek át egy kölcsön autót. Ezek mindig minőségi kocsik, pl, Mercedesek, de kell egy két millió forintos kártya fedezet mögötte, amit arra az időre blokkolnak.

– Hol kaptad a legjobb autót?

– Amerikában egy 6000 köbcentis bazi nagy autót tettek az ülepem alá, de felhívták a figyelmemet, hogy 60 mérföldnél ne menjek gyorsabban, mert a rendőrök lemeszelnek. És egy így igaz. Egy száz kilométeres totál egyenes úton egyszer megálltunk az autópályán fényképezkedni Los Angeles-i háttérrel, mintha Budapest felé stoppolnék. Nem tudom honnan, de két perc múlva megjelentek a rendőrök. Szétrúgták a lábunkat, kezek a motorház tetőre. A megkötözés után bocsánatot kértek, de megbüntetettek 200 dollárra, mert ott nem lehetett volna megállni. Ott nem számít, hogy ki vagy. New York-ban elvitték a polgármester autóját, mert rosszul parkolt.

– Ha bérelt autót kapsz, ki tankol?

– Teli tankkal adják az autót, és adnak egy kártyát, amivel utána tölthetek, de a GPS szigorúan mutatja, hogy csak a meghatározott célokért közlekedek.

– Nem gond mindig más kocsiba szállni?

– Nem. Megszoktam, de kaptam egyszer egy olyan autót, aminél nem találtam, hogy a kulcsot hova kell dugni. Kiderült, hogy start gombbal működik. Korábban volt egy másod autóm, egy Dacia is, aminél két lábbal kellett a fékre taposni, hogy hátha úgy megáll. Ehhez hozzászokva Amerikában a próba fékezésnél lefejeltem az ablakot.

– Itthon felismer a rendőr?

– Igen. Az egyik típus, aki azt mondja, hogy művész úr, énekeljen valamit. A másik meg igyekszik megbüntetni. Egyszer egy rendőr betelefonált a központba, hogy itt van a Lui egy LUI 101-es rendszámmal. Nézzétek már meg, nem lopott- e a kocsi? Visszaszóltak, hogy a saját autóját csak nem lopta el magától.

– Ha sok pénzed lenne, milyen autót vennél?

– Egy kényelmes, öreguras Bentley-t. Passzolna hozzám. Kipróbáltam, tényleg nem lötyög ki benne a kávé.